Kicsit több, mint egy hónapja rendezték meg idén a már hagyományosnak mondható The Slovakia Experiment kerékpárversenyt. A szabályok rendkívül egyszerűek. Juss el Bécsből Pozsonyba négy megadott pont érintésével. A versenyen két fős csapatok indulhattak annyi kikötéssel, hogy legalább az egyiknek SS-nek vagy fixinek kellett lennie.
Pár nappal a verseny után már bemutattuk a hivatalos videót, ám most elkészült az AFL csapat felvétele is, amiből jól látszik, voltak, akik túraként tekintettek a kb. 85km-es megmérettetésre. Mindezek ellenére büszkék vagyunk rá, hogy a Fixed Gear Hungary két csapata holtversenyben harmadik helyezést ért el a 62 csapatból a januári eseményen.
Néhol sajnos eléggé unalmas és vontatott, viszont annak, aki végig tekerte a távot, egészen biztosan szép emlékeket idéz fel a film. Azok pedig remélhetőleg kedvet kapnak hozzá, akik idén nem jöttek el velünk!



0 hozzászólás érkezett eddig