A fakó lépcsőházból kilépsz a hidegbe, a hajnali dér az arcodba mar. A felkelő nap kósza sugarai még hiába nyaldossák a sebeidet, erősnek kell lenned! Csak állsz a kietlen téren, szemed körbekémlel. Csend, üresség, nyugalom.

A korai madárkák csicsergése megtöri az álmot, felfedezed a pillanat szépségét. Elmosolyodsz, veszel egy nagy levegőt és felülsz, majd elkezded hajtani a pedált. Végtagjaidba vér áramlik, arcod kipirul, a kezdeti ijedt arckifejezés őszinte mosollyá válik.

Jó utat!

Olvasd tovább>>