Szervusztok!
 
Végre eljutottam odáig,hogy én is elküldöm a bringámat nektek.A képek nem a legjobbak,így sikerült.
Tavaly februárban szétrepedt az alfelem alatt a régi montim, ezért ideje volt új bicót venni.
Jóapám országúti bringáiba beleszeretvén jött az ötlet,hogy nekem márpedig kell egy kosszarvas outi.
Minek után sikeresen vettem is egyet, egy barátom által megismerkedtem a fixik világával. A reakció
valami olyan volt, hogy “Énisénisénisénisénis!!!”. Nem volt kérdés, hogy a nyári fizetés mire fog elmenni.
Eleinte Csepelben gondolkodtam, majd mikor megkaptam a fizumat, kategóriát ugrottam, és máris egy Charge Plug
Racer-rel szemeztem. De a Charge-ot addigra már nem forgalmazták itthon, úgyhogy durcás-morcosan felhívtam a fixis 
barátot, hogy mit tanácsol. Másnap e jóbarát által megismertem Öcsit. Miután meghallgata az igényeimet, áruba bocsátotta
a saját bringáját számomra és még csak annyit sem tudtam mondani, hogy bakfitty.Az állam azonnal leesett a gépsárkánytól,
és másnapra már debilen is büszke vigyorral tekertem hazafelé az Etele úton.
 
Setup:
 
Váz+Villa: egy M-es Giant Bowery ’72 (2009)
Felnik:    szinterezett Alexrims 
Agyak:     szintén szinterezett Acor Formula
Hajtány:   Sugino RD2 170-es karok Messenger tányérral, KMC 710-es lánc, 46-17-es áttét
Gumik:     elől-hátul Michelin Dynamic Sport
Nyereg:    San Marco Ponza Power
Nyeregcső: Spyral
Kormány:   valamilyen rőzsehordő
Stucni:    Truvativ Team 7050
Pedál:     Atomlab málnaszörp edition
Klipsz:    Bagaboo
Vázvédő:   Chrolab
 
A bringa elvileg valamivel 8 kg alatt van.Kedvenc részem a Troy Lee Designs cicis néni matricája.
Ez úton is ezer köszönet Korossy-Khayll Bencének a közbenjárásért és Öcsinek a bringáért, meg minden egyébért
 
Számomra ez egy igazi durva BILF bringa!
 
Üdv.:
Balázs
 

Két ilyen kell, meg egy zenekar, és indulhat a ki tud gyorsabban baltát élezni verseny.

Mobil köszörű állomás

A képen szereplő műtárgy egyébként szlovén néprajzi örökség.

(via Muslauf)

… a játszótéren is fixis fater.

Rajzoltunk a fiammal

Rajzoltunk a fiammal

Sziasztok!

KatEsz vagyok. Ő pedig Beni. Saját kezűleg szereltem össze sok munkaóra van benne míg ilyen lett. Szentesen és Szegeden hajtom nagyon pöpec bringa de egy pár dolog még biztosan változni fog rajta a közeljövőben.
A mostani setup:

Vázszett: Benotto ( Vateráról szereztem)
Első agy: bike+
Hátsó agy: Miche primato alacsony peremes fix 17t
Felnik: KrytonX
Hajtómű: Nem tudom bikemagról szereztem, tányér: biopatch 52t
Gumik: Panaracer
Nyereg: szovjet bicóról lett leszerelve
Markolat: régi csepel bmx-emről lett átrakva
Fék: gyári
Kormány: Nem tudom, kaptam

A szerszámos táska csak a kép kedvéért lett rárakva, amúgy a táskámban van. Amióta a képek készültek azóta másik nyereg van rajta és varrtam rá egy strapet :)

Üdv
KatEsz

 

 

 

Hello!

 
Ő Mila, a fixim. Azt kell tudni róla, hogy igazából sosincs kész, és alapvetően elég költséghatékony, téli-nyári kerékpár. Az építés most valahol 50k körül járhat, a megtett kilométerek persze priceless-ek. Könnyen fordul, elég rövid, én imádom.
 
Váz: HVZ Országúti 1984.
Villa: Peugeot
Stucni: Cinelli
Hajtás: Shimano 105 megszabadítva az arany felületkezeléstől, 170-es. Ofmega 52-es tányér.
Pedál: Shimano RX100
Kormány: ITM 40-es kos.
Hátsó kerék: Acor agy, Sapim küllők, “altrixspider”, 17-es cog. Conti Supersport Plus 23-as.
Első: 4000huf-os komplett kerék ryde felnin, minőségi huang wei agyal :D 
Ülés: Selle Monte Grappa Gothica.
Fék: Nekem szükséges, Tektro kar, Saccon radius fék.
 
üdv: dawe
 
 

Hölgyeim! Ez sokkal jobb, mint a spinning. Tessék goldsprintre járni! Jót tesz a testnek, léleknek, és nem utolsó sorban a közönségnek is. ;)

Nagyon rakják!

Spinning helyett

(via NEmery)