Aki otthonosan mozog a japán mesék világában, annak ismerős lehet ez a bringa. Az Akira című mese főszereplőjének motortja ihlette a designt. A jótékony célú akciót meglehetősen széles összefogás jellemzi. A Feather cycles által épített bringát a Death Spray Custom csapata fényezte, s a Tied Together jótékonysági céljai szolgálja, melyet a Nike is támogat. Ja és kihagytam a Tokyo Fixed-et, akik hasonlóképpen segítették az ügyet.
Az egyik posztban fél mondattal megemlítettem, hogy Japán és általában Ázsia mennyivel Európa előtt jár. Akkor nem is gondoltam, hogy nem sokkal később ilyen konkrét példa erősíti meg mindezt. Japánban fixis trükköket oktató DVD jelent meg. Elég hihetetlennek tűnik ez 2010-ben Magyarországon. Persze emellett el lehet vitatkozni azon, hogy milyen hatással vannak az ilyen dolgok egy olyan underground jelenségre, mint a fixi. Merre viszik vajon az ilyen kezdeményezések a trendeket. Nemsokára túlsúlyba kerül a BMX kormány meg a 26″-os kerék? Pár év múlva kiderül.
Remek összefoglaló arról a japán versenyről, ahol pár hete az első fixis hátraszaltó történt. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy utcahosszal, s évekkel Európa előtt járnak az ottani srácok.