Az én new paripám!Az előző sajna eltört,pedig nagyon imádtam a jó öreg orosz pályavázam,de lehet visszatér ő is a jövőben.Fék pedig egy büntetés miatt került rá,de ami tuti benne h karbon cyclocross fékkar:)
Látva elég sok paripa felkerült már az oldalra, úgy érzem az én retro kecském se maradhat ki a sorból. Szeretném leszögezni, hogy futárbicikli, ezért a sárvédő meg az spd pedál…a tél átka. A kerékpár története pár éves lehet, megélt már egy-két dolgot a városban, de hála égnek a mai napig szolgál derék módon. Sokfajta stílust, színt és közlekedési tulajdonságot hordozott magában, de úgy érzem, hogy ez a régebbi stílus, a színek, a kormány és az egész így elégíti ki a mindennapokat alattam. Egyszerűen jó és pont. ésmertfix.
Így épít virsli gumis bringát egy vérbeli montis. Tizenéves korom óta mountain bike volt a mindenem, suli után irány a fogas és ha elég gyorsak voltunk, belefért 3 kör is, aztán középsuliba bmx-em is lett, mindegy volt csak gugolva lehessen tekerni és ballonok legyenek a felniken. Egyszer aztán, amikor megint egy dirt gépet építettem, egy nagy öreg (MatuzMester) azt mondta:
“Lehet itt bohóckodni, de majd felnössz egyszer és meglátod, hogy a vékonykerekű az igazi bicikli..”
Akkor nem hittem el neki, de az évek végül csak Őt igazolták. Igaz szerencse is közre játszott, mivel egy felújított olasz vázat egy jó barátomtól kaptam ajándékba, mert neki kiderült, hogy rövid a lába. :)
Innentől nem volt megállás, 2hét neten kutakodás után találtam egy jó állapotú igen olcsó, azonban ronda donort, aki örömel átadta alkatrészeit hófehérke számára. Így közel 35 ezer forintból sikerült öszzehoznom a masinát, már csak a tavaszt várom, úgy mint még soha..
A lockedcog blogon találtunk egy Yobi lánctányér villámtesztet, s gondoltuk, hogy a magyar vonatkozása miatt itt a helye. Szóval a következő anyag nem saját, hanem a http://www.lockedcog.com/bikes/testing-testing-yobi-sprinter-354/ címen található poszt fordítása!
Most érkezett meg ez a finom kis Sprinter ’354 lánctányér Yobi-tól, hogy tesztelhessem az épülő pályabringámon. Az első amit észrevettem, az a minőség volt. A Sprinter egy CNC-vel megmunkált aluminium tányér, 144 mm-es lyukkörátmérővel. 45 vagy 47 fogas verziót rendelhetünk… Én a 47 fogas verziót választottam, hogy többet hozhassak ki a bringából. A Yobi székhelye Magyarországon van, ahol rengeteg díjat nyert, és a versenyzők is általában ezt használják. Van pár cucc, amit majd még tesztelni fogok, ha végre összeáll a bringám. De addig is csekkoljátok a képeket, amiket a ’354-ről lőttem.
Yobitól pár szó: Tervezve és tesztelve pályaversenyzőkkel/nek! Legjobb választás a trükközős fixikhez, bringapólóhoz, vagy akár mindennapi országúti használatra is. Kompatibilis a Shimano 7710, Miche Primato, Sugino 75 hajtókarokkal, továbbá minden 144 mm lyukkörátmérőjű hajtókarral (olcsóbb hajtókarokon kicsit szoros lehet az illeszkedés). A lánctányér mindkét oldala polírozott, és nikkel-króm bevonattal anodizált. Lekerekített fogakkal rendelkezik, ami csökkenti a lánc zaját, és jobb futást biztosít. A kimart részeken csak 1.2 mm vastag! Amikor sprintelsz, vagy skiddelsz, a nagy terhelés a fogakra és a lánctányér-csavarokra helyeződik. Teszteltük a terheléseket, és ennek megfelelően alakítottuk ki a lánctányéron a kimarásokat – ez tette lehetővé a kis súlyt és a nagy merevséget, és ez teszi a Yobi Sprinter ’354-et az egyik legjobb lánctányérrá, ami a piacon kapható. Elérhetőségekért -szín, méret- kérlek keress email-ben.
Az alábbi bringát egy kedves olvasónk, Józsi küldte be. Eszméletlen érdekes dolgokat hozott ki kevés pénzből sok kézügyességgel és munkával. Igazi ritkaság.
Hello
Hát részletesebben csak annyit, hogy építésznek tanulok sokat foglalkozok fával (mert apám asztalos) és imádunk a haverokkal tekerni. Az alap kiindulási pont mindenképpen a fa volt. Én teljesen fából akartam volna csinálni, amikor barátnőmnek jött az ötlet, hogy miért nem egy vázat burkolok csak be. Eleinte gagyinak találtam, de aztán ráálltam, mivel könnyebbnek is tűnt, meg olcsóbbnak is. Nyár elején havernál találtam is egy monti schwinn bicót. (képet mellékeltem róla) És aztán jött aminek jönnie kellett. Nyáron munka után esténként flexxeltem, csiszoltam, ragasztottam, festettem. Augusztus környékre jött a boltba járás kellékek után. Mindenképpen fehér külsőt akartam, mert ez még akkor egyedi volt Debrecenben Természetesen az ár is fontos volt, de szerencsére sikerült kihoznom egy nem túl fullos, de kényelmes és látványos fixit 30 ezer forintból.
Adok egy videó linket, ahol megnézhetitek teljesen a folyamatot