9$. A te bicód mennyiből épült?
Jiczhár Gafni mindössze 9$-ból készítette az övét. Igaz, nem fixi, de lehet, hogy azt is megbírná a váz.
Zelená tvár, vagyis zöld arc. Nem más, mint egy kis váltó nélküli mókázás/versengés Pozsony határában egy kihalt egyenes útszakaszon. Ebből is látszik, hogy semmi más nem kell hozzá, hogy jól érezzük magunkat, csak egy jó társaság, néhány négyzetméter aszfalt, és a paripák.
Peregjenek a dobok, harsogjanak a kürtök, Árpád vezérnek is pattanjon ki a szeme, mert Debrecenben jártunk, interjút készítettünk. Jó volt, mi élveztük… volna jobban is, ha sütött volna a nap a szemünkbe. Az alany nem volt más, mint Peduncolo Joseph, az első magyar Emmett Braun, aki most kivételesen nem a fluxuskondenzátort találta fel, csak elhatározta, hogy fából épít fixit. Mi meg jól ráharaptunk a témára, és útilaput kötöttünk a talpunkra. A végeredmény egy remek hangulatú interjú egy ritka tehetséges sráccal, aki mellesleg teljesen őrült, de mi pont ezért állunk mellé teljes vállszélességgel. Hogy a vállalkozása bátor vagy botor, azt döntsétek el ti!


