Irány Peking! Nézzük csak, mi történik az OryxBeijing bringabolt műhelyében…
Gombamód szaporodnak az 1-2 képpel tarkított hölgy – kontra – fixi kombinációk, így arra gondoltam, hogy megtörvén ezt az áldatlan sorozatot, megörvendeztetlek benneteket egy négyes pakkal!
“Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket. “
Mózes I. könyve
Mi persze a jelen körülmények alapján, egyértelműen az utóbbiért bírjuk Istent!
Már amikor Jackie első képét leközöltük, szerettem volna egy rövid kis interjút készíteni vele. Akkor nem sikerült. Mint utólag kiderült, nem kapta meg a kérdéseket. Elküldtem hát neki még egyszer őket, és most megjött a válasz is…
- Mivel foglalkozol? – Fényképeket készítek dollárért.
- Miért fixi? – Azért döntöttem a fixi mellett, mert Venice beach-en dolgoztam egy időben, Kaliforniában, ahol hatalmas a fixis közösség.
- Mióta fixizel? – 2008 óta, szóval 4 éve.
- Minden nap rakod neki? (Munkába, suliba, bulikra) – Próbálom… eljárok egyedül kisebb körökre, vagy éjszakánként a helyiekkel.
- Mit jelent számodra az örökhajtós kerékpározás? Változtatott valamit az életeden? – A fixizés megismertetett nagyon sok emberel, akik ugyan úgy szeretik a kerékpározást, és a bringákat, mint én. Sok barátra tettem szert ez által.
- Nagyon szép bringád van. Mesélj róla egy kicsit, kérlek! Milyen gyártmány? Hány éves? Milyen az áttételed? – Egy Torelli Tipo Uno-m van, 2008-ban vettem egy kis bringaboltban, a Bike Attackban, Venice Beach-en. Egy Las Vegasi gyűlésre készült, és egyedileg lett lefestve Torelli által. Az áttételem 46/16, de gondolkodom rajta, hogy 46/15-re váltok.
- Látom, hogy van féked. Mit gondolsz a féktelenségről? – Teljesen megértem azokat, akik fék nélkül rakják. Nekem viszont nem való, mert két ballábas vagyok, és szerintem baleset lenne a vége. Ha nem lennék így betojva, totál fék nélkül raknám.
- Melyek a kedvenc trükkjeid? (trackstand, skid, skip, wheelie, stb.) – Én személy szerint nem csinálok trükköket, inkább távolsági bringás vagyok. Szeretem kitolni a határaimat, hegyeket támadni, és 100 mérföldes távokat menni. Ugyanakkor imádom nézni, ahogy a srácok trükköznek, az szuper szexi!
- Magad javítod, tartod karban a bringádat? – Igen, és igyekszem időnként beállítani rajta amit csak kell.
- Volt már komolyabb baleseted? – Szerencsére még semmilyen baleset nem ért. Sok közeli helyzet volt már, de nem lett belőle baleset.
- Mit gondolsz arról, hogy egyre több lány hajt fixit? – Tetszik. Általában én vagyok az egyetlen lány az éjszakai együtt tekerések alkalmával. Örülnék, ha többen lennénk.
- Már tudjuk, hogy Fixis vagy. Szingli is? Hogy állsz barát-fronton? :) – Szingli vagyok, de beszélgetek valakivel mostanában.
- Mit szeretnél üzenni a magyar olvasóknak, és a magyar fixis lányoknak? – Rakjátok keményen a kedvemért ott Magyarországon! És lányok, mutassátok meg azoknak a fickóknak, mit tudtok!
Az eredeti itt olvasható:
1. What’s your job?
I take pictures for $$$2. Why fixed?
I decided to ride a fixed gear bike because I used to work out in Venice beach, Ca..where the fixed biking community is huge.3. How long have you been riding fixed gear?
I’ve been riding since 2008..so 4 years.4. Do you ride every day? (Riding to work/school/party)
I try to..either little loops by myself or nightly rides with local groups.5. What does riding a fixed gear bike mean to you, did it change anything in your life?
Riding fixed introduced me to so many people that share the same love for bikes as I do. I’ve made so many friends through riding.6. You have a very nice bike. Tell us about it please. What manufacture/build is it? How old is it? What is your gear ratio?
I ride a Torelli Tipo Uno. It was purchased in 2008 in a little bike shop called Bike Attack in Venice Beach. It was actually done for a Las Vegas convention and has a custom paint job done by Torelli. My gear ratio is 46/16 but I’m thinking about changing it to a 46/15.7. I’ve seen that you have a brake on. What do you think about riding brakeless?
I’m all for people who ride breakless. It’s just not for me because Im a huge cluts and I think I would end up crashing. If I wasn’t so scared, I totally would rock a breakless.8. What are your favorite tricks? (trackstands, skid, skip, wheelie, etc.)
I personally don’t do any tricks, Im more of a distance rider. I love pushing myself, doing century rides and attacking hills. But I love watching the guys do tricks, super sexy!9. Do you maintain/repair your bike yourself?
Yes, I try and tune it up every once in awhile.10. Did you have any serious accident?
Luckily I have not had any accidents. Lots of close calls but no accidents.11. What do you think about that more and more girls are riding fixed gear bikes?
I love that more girls are getting into it. Im usually the only girl at the nightly group rides I do. I would love to see more out there.12. Now we know that you are Fixed. But are you Single as well? Any boyfriend? :)
I am single but talking to someone.13. What would you like to say to the hungarian readers, and to the fixed gear girls of Hungary?
Mash hard for me out there in Hungary! And to the girls, show those guys what you got!
Nos, tehát Jackie egy igazi vadmacska, aki leteker 100 mérföldeket, magának szerel, 46/16-tal mászik hegyet… Köszönjük az interjút, Jackie!
Ha szeretnéd követni a blogját, akkor ide kattints!
Én pedig lázasan keresem a következő interjúalanyt… Hamarosan jelentkezem a rovat folytatásával. Addig is rakjátok keményen!






