Chris fejkamerás anyaga a 2011-es New York-i broadway bomb alleycatről.
A hazai fixi-kínálatot tekintve a Csepel előkelő helyet birtokol Royal szériás gépeivel, ami főként talán annak köszönhető, hogy könnyen hozzájuk lehet jutni, és aránylag megfizethető az áruk is, ráadásul rengeteg színkombinációban állíthatók össze, így a tulajdonos szinte mindent testre szabhat. Tavaly sikerült egy alapos teszt erejéig szert tennünk egy akkor friss, azaz 2010-es modellre, és ez idén sincs másként. A 2011-es változatot is górcső alá vehettük, ám ezúttal némi csavarral, kicsit rendhagyó módon teszteltük a gépet. A visszatérő olvasók nyilván emlékeznek, hogy az előző szériát szakavatott, veterán lábak tették próbára, ám az idei verziót egy kicsit más szemlélet szerint jártuk körbe, elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy egy kvázi laikus mit szól hozzá. Adott tehát egy fiatal srác, aki régóta kacérkodik a bicikli vásárlás gondolatával, de se kedve, se pedig ideje nincs egy korrekt gép összerakására, sőt már a monoblokk és a stucni kifejezésekkel is zavarba lehet ejteni. A következőkben az ő tapasztalatait olvashatjátok.
Természetesen a „háromcsillagos” Royalról megkérdeztük a tapasztaltabb fixiseket is – mely vélemények cikkünk végén találhatók.

Újabb edit az indonéz globális fix-festről, ezúttal Faz Adhilitól.
Íme egy kis ízelítő a most lezajlott indonéz fixis fesztiválról. Nem lehet panaszkodni, azt hiszem a szervezőknek sikerült egy ténylegesen nemzetközi volumenű rendezvényt összehozniuk.
A 2011-es kerékpáros futár világbajnokságot idén Varsó rendezi (júl. 27.-31.), ami minden bizonnyal sok izgalmat és érdekességet tartogathat számunkra. Természetesen, akárcsak a tavalyi ECMC-n, lengyel barátaink is a jól bevált versenyszámokkal készülnek (alleycat, bike polo, velodrome, goldsprint…) de a fent említett programok mellet lehetőség van alkatrészek vásárlására, filmezésre, koncertekre.
Mivel egy világbajnokságról van szó, ezért rengeteg résztvevőre lehet számítani(elég ránézni a regisztrációs listára), akikkel nem utolsó élmény egy hatalmas alleycaten részt venni, vagy csak szimplán ismerkedni.
Regisztrálni az oldalon lehet, a nevek alapján már most komoly magyar táborra lehet számítani. Szóval ne habozzatok, mert ez nem egy klasszikus nyaralás a családdal.
Szállás, programok, info itt: www.warsawcarkillers.org
Mivel kaptunk két jegyet a 2011-es Bringaexpora, (ezúton is köszönjük) úgy döntöttünk, hogy bár másnaposan, de nekiindulunk és kiderítjük, hogy mit tartogat fixis viszonylatban a 2011-es év. Volt rengeteg pillekönnyű karbon országúti, amikre lehetett nyálat csorgatni, voltak szépen megfestett traktor bringák és belefutottunk pár cruiserbe is, amik inkább voltak szépek, mint sem használhatóak. De lássuk a számunkra érdekes kiállítókat.
A Csepelnél a srácok nem szarakodtak, kidobták a szivárvány minden színében pompázó alkatrészeiket. Volt köztük olyan, amit legszívesebben megharaptam volna.

a Csepel féle cukorkabolt
A vázak is átalakultak némiképp. A papucsok jó masszívak lettek és a színek is vállalhatóbbak, mint az előző széria esetében. Annak örültünk talán a legjobban, hogy lecserélték a hodály kormányokat egy sokkal kecsesebb és szebb konstrukcióra.

masszív papucs, csajozós kormány


