És nem is akármilyen.. 
Olaszország egyik megyéjét Lombardiának hívják. 
Területének nagyságát tekintve a 4. helyet foglalja el Itália régió között, székhelye pedig Milánó.
Milánóról általában a Louis Vuitton vagy a foci jut az emberek eszébe. Ha viszont azt mondom, Olaszország, és hogy bicikli, mindenkinek automatikusan beugrik az olasz kerékpáros körverseny, a Giro d’  Italia, vagy Giro di Lombardia.

Ezen versenyek egyik szereplője mára zarándokhellyé vált.

A kincsünk neve, egyben a 754 méter magas csúcs neve is, Madonna del Ghisallo.

Történetünk a középkorig nyúlik vissza, ahol ugyanis Ghisallo grófunkat megtámadta egy csapat gonosz haramia. A legenda szerint Ghisallo gróf előtt megjelent Szűz Mária, aki megmentette őt az útonállóktól. Miért is, és hogyan, nem tudjuk, de ezt követően nevezték az ott lakók Madonna del Ghisallo-t a helyi utazók védőszentjének. 1949-ben pedig egy ott szolgáló pap javaslatára a bringások védőszentjévé avatta XII. Pius pápa. Hatalmas pacsit Pius pápának! Ha napjainkban döntünk úgy, hogy meglátogatjuk a Madonna del Ghisallo-t, kétféle útvonal közül választhatunk. Az egyik egy folyamatos emelkedő, ez a déli oldalon található, és 9km hosszú.

A második az északi oldalról halad felfelé, a versenyek során inkább ezt az oldalt szokták preferálni, s ez pedig nem véletlen. Itt sokkal nagyobb a meredekség, átlag 14%-os emelkedőkkel barátkozhatunk rajta, 550 méteres szintkülönbségen!
Mindenesetre mindegy melyik oldalról utasítod magad alá a hegyet, ugyanaz a csodás és nem mindennapi látvány fogad majd a csúcson. 2006. május 31-e óta azonban már nem csak egy kápolnát találhatsz ott, mert felhúztak mellé egy bringás múzeumot is, és ezt bizony milyen jól tették! 
Benedek pápa a Vatikánban áldását adta az utolsó kőre, megünnepelve a múzeum építésének befejezését. A kő a múzeum központi termében tekinthető meg “Omnia Vincit Amor” (A szerelem mindent legyőz.) üzenettel. 

A múzeum a nyílt tervezése miatt nagyon hívogató. Hatalmas ablakokkal és
természetes fénnyel igazán jó összképet alkot.
A bolyongásra szánj rá bátran jó pár órát, de akár egy napot is eltölthetsz odabent, főleg ha gondosan meg akarsz vizsgálni és nézni minden kétkerekűt és fotót.
A múzeumot alapvetően három szintre tagolták.

Az első szint a bejáraté.
Itt válthatjuk meg jegyeinket, kérhetünk információt, és költhetünk vagyonokat az ajándék-könyvesboltban.

A második szint:
- audiovizuális rész, itt 100 válogatott filmet vetítenek folyamatosan, amiben bicikli szerepel, vagy egy biciklizéssel kapcsolatos fontos momentum mutatkozik meg.
- biciklis enciklopédia: Ez rengeteg időrendbe állított érintőképernyős táblát jelent.
A képeken a valaha volt legnagyobb bajnokok láthatóak. Elolvashatjuk az ő sikerhez vezető útjukat, továbbá a győzelem utáni életükbe is bepillantást nyerhetünk.
Csakúgy, mint a kerékpároknak és a mezeknek, az újságoknak is lenyűgöző gyűjteménye van, beleértve egy Auto-t (ez egy újság neve) 1903-ból, amely bejelenti a legeslegelső Tour de France-ot. 
Megtalálható az épületben továbbá egy válogatása a Gazzetta dello Sport címlapoknak (Olaszország összetéveszthetetlen rózsaszín napilapja) mely színét kölcsönzi a Giro d’Italia vezető mezének.
 - Szerelési részleg: Részt vehetünk egy bicikli tervezésében, a legmegfelelőbb alapanyagok kiválasztásától, alkatrészek tervezésén át egészen a legyártásig.

A harmadik szint pedig az irodáknak és konferencia termeknek, műhelyeknek és időszakos kiállításoknak ad otthont.

 A kápolna nem is igazán kápolna, inkább nevezném “kegyhelymúzeumnak”. Belépéskor, ami először szemet szúr, hogy a falra biciklik vannak szerelve. Köztük található a Tour de France-on halálos balesetet szenvedő (1995. július 18.) néhai Fabio Casartelli összetört biciklije is! A falakat pedig apró képek borítják híres kerékpárosok arcaival, néhányat közülük a szomszédos temetőben temettek el.
Középen, Madonna képe alatt egy örökmécses világít.
Ez a láng azon bringások tiszteletére ég, akik már sajnos nem lehetnek közöttünk.

A kápolna előtt Fausto Coppi és Gino Bartali emlékműveit is megcsodálhatjuk, akik hálából a győzelemért, odaajándékozták biciklijüket a kápolnának, így ezeket is megvizsgálhatjuk közelebbről odabent.


Ha pedig már egyszer ott vagyunk, vétek lenne kihagyni a Madonnás medál beszerzését, persze csak ha a pénztárcánk is megengedi, az ára ugyanis elég borsos! A medált a profik rendszerint a stucnijukra rögzítik, így mindig velük lehet az oltalmazó! Mások a nyeregcsövön találnak neki megfelelő helyet.

Néhány hasznos információ:

A múzeumba a belépő felnőtteknek 6 euro, diákoknak 5euro, ha pedig biciklivel másztad meg    a hegyet, 1 euro árengedményt kaphatsz:)

Nyitva tartás:
December – Január – Február: Zárva.
Március: szombaton és vasárnap: 9:30-17:30 ig.
Április – Október: keddtől péntekig:9:30-17:30 ig.
Szombaton és vasárnap: 9:00-18:00 ig.

Cím: MADONNA DEL GHISALLO – Kerékpár múzeum:
Via Gino Bartali, 4
22 030 Magreglio (CO)

Térkép itt található.

Megközelíthetőség:
Elvárjuk, hogy biciklivel tegyétek, de ha esetleg valami közbe jön….. :)

Autóval:
Milánótól kb 70km-re fekszik.
A legegyszerűbb útvonal az, ha az SS36-os úton (autópálya Milano-Lecco) Lecco felé haladunk végig .
Kijárat, Suello-Cesana B.za. ( B.za. :meredek szélű kis fennsík ) majd kövesd az Erba felé vezető táblát.(Erba-Corno), a Pusiano-i közlekedési lámpánál fordulj jobbra Bellagio Canzo felé  (Longone-Canzo-Bellagio).

Tömegközlekedéssel:
Budapestről a keleti pályaudvarról Milano-ig.
Közvetlen járat nincsen, Zürichben kell átszállni, de van olyan lehetőség is, ahol 5 átszállás után érkezünk meg Milano-ba. Kedves.
Hajnalban és este indít a máv szerelvényeket, 16:40 és 17:40 perces utazási időtartamokkal.

Milano-ból vonattal, (Canzo Asso felé, MI-AS),majd szálljunk át a Bellagio buszra.(C36 Asso Bellagio, Lungo Lago Marconi felé), vagy szállj fel a Civenna buszra, (C36 Asso Bellagio, Piazza Milano felé.
A pályaudvar épületének a jobb oldalán állnak a buszok, közvetlenül az épület mellett. Lehetetlen nem észrevenni. Amire készülj fel, maga a pályaudvar hatalmas. Nem könnyű kikecmeregni onnan.

És meg is érkeztél :)

 



Trackback

0 hozzászólás érkezett eddig

Szólj hozzá!