Elöljáróban el kell mondanom, hogy nem vagyok híve az utcai ruhában való bringázásnak. Ott mindig valami komoly kompromisszumot kell kötni. Lehet hogy ez csak amiatt van, hogy hosszú évekig a belvárostól messze laktam, a bringázás 10 km-nél kezdődött, s elég izzadós típus vagyok.

Emiatt egy picit fenntartásokkal, de nagyon kíváncsian vettem át tesztelni a Levi’s bringásnak kikiáltott farmerját. Az már a felpróbáláskor kiderült, hogy ilyen rugalmas szövésű farmerral még soha nem találkoztam. Érzésre valahol pont fél úton van normál nadrág és a tapadós thermogatyák között. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a több fazon közül én a “skinny-t” választottam. Nem bírtam ki sokáig, hogy fel ne vegyem, ezért már aznap a nem-bringás mászkáláskor is magamra húztam. Hozzáteszem, hogy ti ne legyetek ilyen türelmetlenek, s mossátok ki az első alkalom előtt, hiszen fehér nyerget, fehér cipőt hajlamos kicsit kékre fogni. Persze az első mosás után ez a probléma megoldódik, és nyugodtan mosható együtt mással, nem engedi a színét.

Ha tapadós lycra futó- vagy bringásgatyát veszel fel, akkor annyira eggyé válsz a ruhával, hogy szinte meztelennek érzed magad. Ha valaki már átesett az első ilyen alkalmon, mikor emberek közé merészkedett ilyenben, akkor pontosan tudja, mire gondolok. Na az első igazán komoly meglepetésem ez volt a gatyóval kapcsolatban, hogy majdnem hasonlóan kényelmes, szinte észrevétlen érzés hordani, még a fel- és leszállásnál sem érezhető ellenállás.

No de nézzük végig, hogy mitől más a Commuter, mint egy normál farmer. Legszembetűnőbb eleme a szár felhajtásánál külső oldalra elhelyezett fényvisszaverők. Ez olyannyira feltűnő, hogy még olyan ismerősök is megjegyezték, illetve rákérdeztek, akik nem is tudtak róla, hogy ez valamilyen speciális nadrág. Azt viszont sajnos nem tudjuk szó nélkül hagyni, hogy a felhajtás nyoma az élénél már néhány nap után véglegesen megmarad, mosás után is látható marad, ezért érdemes átgondolni, hogy milyen mértékű felhajtással fogja használni az ember. Egy kicsit jobban el van dugva az u-lakattartó, főleg ha övet hordasz. Első nekifutásra csak futtában néztem át, és át is siklottam rajta. A sajtófotók alapján egy elállóbb, feltűnőbb rést képzeltem a lakat számára, de tökéletesen rásimul a derékrészre. Szolid, elegáns, de néha emiatt a lakat bevarázsolása nem könnyű művelet, főleg kesztyűben öv alá. Egy nagyobb, úgymond “általános” méretű U-lakat viszont már nem is fér bele.

Ha valaki már bringázott pár évet, akkor tuti van otthon olyan nadrágja, ami vagy a fenekén vagy a belső comboknál kikopott. Hiszen ezek a területek kapják a súrlódás, kopás miatt a legnagyobb terhelést. Ezért ésszerű lépés volt a Levi’s részéről, hogy ezeket a részeket megerősítsék. Egy hosszan elnyújtott háromszög alakú betét húzódik a nadrág mindkét szárának belső felén a fenéktől majdnem egészen a térdekig. Néhány hónap használat után még nem fedezhető fel kopás a nadrágon, egyelőre jól vizsgázott ez a fejlesztés, bízzunk benne, hogy ezzel a betéttel több éves használati időre kitolható az élettartam.

A legapróbb gag csalta mégis a legnagyobb mosolyt az arcomra. A övrész belső varrásánál a megszokott színű cérna helyett egy csíkban a UCI logójának 5 színét használták. Nem ettől lesz bringás nadrág egy nadrág, de jópofa.
No de nézzük használat közben. A rugalmas szövet miatt kényelmesebb, mint bármelyik utcai nadrág. Kényelmesség terén szinte teljesen eléri a bringás thermonadrágok szintjét. A szűk fazonnak köszönhetően a becsípődés veszélye nélkül lehet nyugodtan tekerni lehajtott szárral is. Így elkerülhető a már bringás védjeggyé váló felhajtott nadrágszár. Ez nem jön rosszul az ilyen hideg időben, hiszen amúgy alapból nem kell aláöltözni, jól fogja a szelet a textil.

Viszont nem csak a szélnek áll ellen. Sikerült beleszaladni kisebb esőbe és havasesőbe. Érzésre meglepően száraz maradt a lábam. Hiszen írja is leírás, hogy a farmer anyaga ellenáll bizonyos fokig a nedvességnek. No de eléggé immunisak vagyunk az ilyen reklámfordulatoknak, meg a 137%-kal vastagabb szempilla ígéretének. Racionális emberként kézzel fogható eredményre voltam kíváncsi. Fogtam a Commutert és egy régi Levi’s-t. Mindkettőnek egyik szárába tettem egy papírlapot, majd szép lassan azonos mennyiségű vízzel előbb csak összefröcsöltem, majd szépen el is áztattam. Szemmel látható eredmény volt már az is, hogy amíg a sima nadrág a víz nagy részét beszívta, addig a Commuteren szépen egyben maradtak a vízcseppek és sok le is csorgott, mint ahogy a szintetikus anyagú technikai ruházatokon szokás. A végső bizonyíték számomra pedig az volt, hogy amíg a hagyományos farmernél hullámosra ázott a papír, addig a Commuteren csak egy két ázott folt volt. Engem meggyőzött.

Összességében a nadrág legnagyobb előnye maga az anyaga. Hihetetlen kényelmes, s mellette a szél és a víz sem akkora ellenfél, mint eddig. Megállja a helyét utcai cipő, de spd mellett is. A kopóbetét jó gondolat, bízunk benne, hogy hosszú távon is megállja a helyét.
Az lakattartó igazán a minikkel van jóban. Ha valamihez hozzá lehetne nyúlni, fejleszteni, akkor az első ez a tartó lenne. Talán egy kis kompromisszumot lehetne kötni a kényelem oltárán, s valamilyen módon távolabb tartani a két réteget egymástól, hogy könnyebben be lehessen találni a lakattal. Igazából ez az egyetlen dolog, amivel lehetne javítani a nadrág használhatóságán néhány hónapos próba után.

Visszatérve a kezdő gondolatra; abban sikerült meggyőznie, hogy van létjogosultsága az utcai öltözetnek az 5km-nél hosszabb távokon is. Egy aláöltözettel, technikai felsővel, s azon valami normál felsővel akár még komolyabb hidegekben is el lehet járni vele úgy, hogy a bringáról leszállva senki sem mondja meg, hogy azzal érkeztél.
Tucatnyi alkalommal kértek már tanácsot ismerősök első bringa vásárlásához. Itt mindig nehezen ajánlok valami konkrét bringát, mert benne van a rizikó, hogy nem jön be neki a választás. Viszont ebben az esetben nyugodt szívvel ajánlhatom a Commutert. Nem hinném, hogy bárki mellé tud fogni vele. Ha valaki pedig amúgy is venne Levi’s farmert, s mellette bringázni is szokott, akkor hatalmas hiba lenne nem ezt választani.
Végül pedig szeretnénk megköszönni a Levi’s-nek, hogy lehetőséget adott tesztelni a 511-es nadrágot.



A vízállósága mosások után lett tesztelve?
engem az ára meggyőzött, hogy nincs rá szükségem :-)
mennyi az annyi?
Szokásos Levi’s farmer árában van ami itthon kb 20-25e
21-22 fazontól függően. senki sem gondolta, hogy futárok fogják szaggatni napi 8 órában. de bőven vannak olyanok, akiknek ez két hétvégi buli. vagy ahogy a cikk végén írtam, akik amúgy is megvennék a levis-t, csak ez pár ezressel több, mint a sima. szerintem főként nekik szól a cucc. no meg ha a kopóbetét miatt mondjuk kétszer tovább bírja, akkor is már kicsit más az ár fekvése.
no de nem meggyőzni akarok senki, nem célom. az vegye, akinek tetszik és megéri ennyit áldozni rá. csak a meglátásomat írtam le.
azok szemszögéből persze, hogy megéri :-) így van ez rendjén. egyébként nem lehet rossz.
Én még októberben vettem, azóta nyúzom. Estem vele egy hatalmasat, ami a másik farmeremet már eltépte volna (két hétig járni sem tudtam rendesen), ezen meg csak megkopott a térdnél a festés. Munkába járáshoz ideális, mocsok időben, sárhányó nélkül is állja, nem csak a vizet, de az olajos sarat is. Aztán munkahelyen meg csak letörlöd, amikor megszáradt, és meg se látszik. Azt ajánlják, hogy 5-6 mosás után vasald ki. Drága, 20 ezer, de azóta sem bántam meg.
Kb 3 hónapja nyúzok egy ilyet, te meddig használtad?
majdnem napi szinten bringázok benne, meg túrázok is. fasza az anyag, de azért 2 mosás (csakis kézzel, spéci mosószerrel) után már érezni, hogy romlik a vízlepergetése, persze még így is jobb mint a sima.
ami viszont szerintem cink, hogy a zsebek bejáratánál alul lévő gumírozott részből nagyon hamar kiszakadtak a tejgumik, és itt-ott a cérna is kezd kibújni a külső él varrása mentén, nem vészes, de kíváncsi vagyok, mikor kezd szétnyílni.
alapvetően elégedett vagyok vele, kulturált nadrág, kulturált megjelenés,
az ára elég húzós, de ahhoz képest, hogy mennyibe fáj egy Rapha, vagy egy Fjallraven G1000, mondjuk, h okés.
én kizárólag géppel mostam 40 fokon kb 4-szer, de nem vettem észre, hogy jobban átázna
a nem farmer fazonú commuter vízhatlan schoeller anyagból készült (pl: az outlier szintén ezt használja). bár lehet, hogy a farmerfazon is ebből készült….azt nem tudom, nekem nem az van :)
ez az anyag pedig utánkezelhető a sokadik mosás után, amikor már kezd veszíteni a vízlepergetéséből. a holmenkol gyárt erre a célra való impregnálót (textile proof) én a bergusonban vettem. de talán a mountex is árulja. vagy megnézitek az internetben. :)
csak gondoltam szólok.
köszi az infót!
ti csak a farmert tetszteltétek?
dzsekiről valaki??
csak a nadrágot. a dzseki anyaga ugyanez, egyéb dolgokról nem tudunk semmit.
hello kicsit off, de engem a hófehér váz típusa érdekelne! Valaki meg tudja mondani? esetleg @qkac?
átpapucsolt gepida outi
igen, gepida bandon volt fénykorában, papkerékpárnál papucsolták, eltávolították a bowdenvezetőket és “betömték” a váltóbowden vezető lyukat, meg icipicit emeltek a középrészen. immár két és fél éve csinálták, azóta hibátlan
továbbra is off de hasonló váz újonann jó árban?(csúszópapucsos)Mit ajánlotok? Vagy inkább a papucsolást részesítitek előnyben??
@teki: cinelli, leader, dolan, visp. ebayen lehet jó áron venni ilyesmiket. papucsoltatni valószínűleg jobban megéri, ha nem ragaszkodsz a pályageohoz.
/off