Arra gondoltam, hogy egy-egy cikk erejéig kölcsönkérem néhány fiatal magyar fotós “szemüvegét”. Az objektívet, amin keresztül a világot, azon belül is a fixiket látják. Láthatjátok a képeiket, illetve olvashattok egy mini interjút velük. Fotózással komolyan foglalkozó embereket ismerhettek meg, akik valamikor, valahogyan rögzítettek egy hatalmas adag fényt, ami épp egy örökhajtós kerképárról verődött vissza. 

Ha valaki magára, vagy ismerősére ismer a fenti leírásban, az küldjön egy üzenetet a zoldhajulany@fghmag.com e-mail címre!

Elsőként hadd mutassam be nektek Miletics Attilát, vagy ahogy fotós körökben ismerik: Lámát.

Ki is vagy te??

Húszas éveiben járó útkereső, aki túl sokat agyal.

Hogyan jellemznéd Miletics Attila és a fotózás kapcsolatát?

Emlékképeket készítek. 95%-ban hagyományos filmes technikával, 90%-ban fekete-fehér módban, vagy filmre. Legtöbbször fontosabb nekem a kép elkészültéhez fűződő sztori, mint maga a kép. Sokszor nem is értem, hogy másoknak hogyan tetszhet egy-egy képem, hogy ha egyszer nem is tudják mikor-hol-miért-hogyan-mivel-mire-meddig készült, vagy hogy ki van rajta.

Mi a helyzet a fixikkel?

Próbálkoztam párszor, és tetszett. Azt hiszem ez a legszimpatikusabb divathullám, amit valaha átéltem. Szeretem az egyszerűségüket, a letisztultságukat, de mindennapi használatban nekem egyelőre megfelelnek váltós-fékes testvéreik is. Az országúti bringák szerelmesének vallom magam, élvezem, hogy hátszélben, vagy egy lejtőn, a hátsó fogsoron kettővel lejjebb dobva a láncot, csak a sebességem növekszik, de a fordulatszámom nem.