A hazai fixi-kínálatot tekintve a Csepel előkelő helyet birtokol Royal szériás gépeivel, ami főként talán annak köszönhető, hogy könnyen hozzájuk lehet jutni, és aránylag megfizethető az áruk is, ráadásul rengeteg színkombinációban állíthatók össze, így a tulajdonos szinte mindent testre szabhat. Tavaly sikerült egy alapos teszt erejéig szert tennünk egy akkor friss, azaz 2010-es modellre, és ez idén sincs másként. A 2011-es változatot is górcső alá vehettük, ám ezúttal némi csavarral, kicsit rendhagyó módon teszteltük a gépet. A visszatérő olvasók nyilván emlékeznek, hogy az előző szériát szakavatott, veterán lábak tették próbára, ám az idei verziót egy kicsit más szemlélet szerint jártuk körbe, elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy egy kvázi laikus mit szól hozzá. Adott tehát egy fiatal srác, aki régóta kacérkodik a bicikli vásárlás gondolatával, de se kedve, se pedig ideje nincs egy korrekt gép összerakására, sőt már a monoblokk és a stucni kifejezésekkel is zavarba lehet ejteni. A következőkben az ő tapasztalatait olvashatjátok.

Természetesen a „háromcsillagos” Royalról megkérdeztük a tapasztaltabb fixiseket is – mely vélemények cikkünk végén találhatók.

 

 

A biciklik Rolls Royce-ja

Amennyire csak lehetett, igyekeztem visszafogni az örömömet, amikor megtudtam, hogy szinte elsők közt tesztelhetem a Csepel 2011-es Royal gépét. A biciklikkel kapcsolatos szakértelmem körülbelül addig a szintig terjed, mint a barátnőmé az autókhoz: ha szép a színe, és jó a kasztni formatervezése, akkor az a cucc rossz nem lehet! Mivel néhány hete már be akartam fektetni egy menő gépbe, teljesen kezdőként igyekeztem átfutni a kínálatot, de a netes fórumokat és apró magazinokat böngészve úgy éreztem magam, mintha a Kennedy Űrközpont egyik reaktorát kéne megszerelnem. Nincs mese, komplett gépet kell lőnöm, mert egy minőségi bicót nehezebb lenne összerakni, mint az IKEA Fintorp duplafedeles szekrényét…

 

 

Az első gurulás

A Royal szerelem volt első látásra. Tudtam jól, hogy számomra durván overkill egy ilyen bringa, hiszen szinte még pótkereket is kellett volna kérnem a gyártól. Amikor először körbejártam, egyszerűen csak az járt a fejemben, hogy kezdők segge alá túlzás egy ilyen technikát rakni. Talán öt évvel ezelőtt ültem utoljára nyeregben, így a Szabadság tér felé tartva már azon filóztam, hogy ha egyáltalán sikerül is elindulnom, miként is fogom a lehető legkevesebb kárral kivitelezni első borulással egybekötött megállásom. Szerencsére a kétkerekű istenek odafent vigyáztak rám, és bukta nélkül kanyarodtam vissza a kiindulási pontomra. Az alig másfél perces gyorsteszt után mindenféle előítéletem elszállt, amit a Csepel gyárral kapcsolatban gondoltam: kényelmes nyereg, végtelenül csendes hajtás és nem utolsó sorban szélsebes tempó minimális erőbefektetés hatására…

 

 

Éles bevetésen

Miután túléltem az első néhány száz métert, a belvárosi tér által biztosított nyugodalmas rutinpályáról kilépve az ekkor még – a délutáni csúcsnak köszönhetően – csigalassú forgalomba is becsatlakoztam. Óvatos duhajként egy ideig igyekeztem a bicikliutak oltalmát kihasználni, ám ez a védelem mind kilométerben, mind pedig útviszonyok tekintetében igen rossz választásnak bizonyult. Hamar rájöttem, hogy célravezetőbb akár azt az utat végigtekernem, amin általában kocsival is közlekednék. Mivel a fórumokban folyamatosan olvasható az autós-bicós ellentét, a lehető legrosszabbra készültem, ám a parkoló autók hirtelen kinyíló ajtajai, a visszapillantóba soha nem néző sofőrök és a tekerőket Joker mosollyal leszorító autósok szerencsére csak urban legendnek bizonyultak: semmiféle atrocitás nem ért közel másfél hónap alatt, sőt…

 

 

Csajozós Csepel

Ha valaki azt mondja, hogy egy Csepellel simán lehet csajozni, valószínűleg még a mondat vége előtt pofán röhögöm. Az egyszerű kijelentés pedig nem vicc, vagy valami eltúlzott marketing fogás: aki egy ilyen gépen suhan, azt bizony még 30-as tempónál is észreveszik a járókelők. Egy kellemesen feltűnő színkombinációval (természetesen a 2011-es modellt is a szivárvány összes árnyalatában lehet kapni és variálni) pedig a csajok figyelmét is fel lehet kelteni. Szinte mindennapos eset, hogy egy piros lámpánál támaszkodva a zebrán várakozók összesúgnak, majd mutogatnak feléd, sőt a bátrabbak még beszélgetésbe is elegyednek, kezdetben persze csak a Royalról… Aki nem a tököli fiatalkorúak börtönében nevelkedett, az valószínűleg egy kicsit átgondoltabb válasszal könnyen a saját malmára tudja hajtani a vizet.

 

 

Ahol légy van, ott szar is van

Ahogy teltek a napok, egyre biztosabb voltam benne, hogy új bicikli vásárlásakor ár/érték arány tekintetében a Csepel Royal a tökéletes választás. Az egyetlen kérdés már csak az volt, hogy ez a szerelem meddig is fog tartani, mennyire időtálló a vas? Satnya szaktudásom egyetlen információja, hogy a mozgó alkatrészek – mint minden technikában – néhány évente megérnek a cserére, ám a váz akár évtizedeket is kibír. A tapasztalatom azonban kissé felemás érzéseket keltett. A csodálatosan csillogó váz fényezése sajnos a legkisebb ütődés hatására is lepattogzik, és a fékbovden hozzáérésekor keletkező súrlódás is csúnya sebeket tud ejteni rajta. Apró hanyagság, de az összképet mindenképpen rontja, hogy a gyárban felcsavart bandázs alig pár nap alatt szétcsúszik. Persze néhány percet rászánva (magad uram, ha szolgád nincsen) akárki vissza tudja rakni a kormányt védő réteget, ám ez a nemtörődömség az, ami miatt nem tud kerek 10 pontot kapni a Royal.

 

 

A szerviz is ötösre vizsgázott

Nyilván általános kór a biciklisták között, hogy a suhanás közben felmerülő legapróbb zajokra is allergiások, és ez a betegség engem még így kezdőként is elkapott. A legbosszantóbb dolog az egészben főleg az, hogy ötletem sem volt a kattogó, berregő hang forrásáról, így rövid machinálás után úgy döntöttem, hogy betérek a Rákóczi térnél található Csepel Boltba. Az üzletbe lépve rögtön a segítségemre siettek: elpanaszolva a végtelenül idegesítő hangot, kapásból olajozni kezdték a láncomat, sőt ami igen ritkán esik meg az emberrel, – nem feszélyezett – beszélgetésbe elegyedtem a szakikkal is. Elláttak pár jó tanáccsal és útra engedtek, ám másnapra ismét előbukkant a berregő, fémes hang. A megoldást a küllők helyreigazítása jelentette, amit követően végképp megszűnt az agyzsibbasztó kerregő hang.

Összességében tehát csak ajánlani tudom a Csepel Royal 2011-es darabját. Az a gép, amit egy kezdő is már az első perctől kezdve élvezetesen tud hajtani, nem okozhat problémát egy profinak sem!

 

 

Kontra

Tehát kezdő bicajosunknak tetszett, de mit mondanak a tapasztaltabbak? A tavalyi modellnél sok kritika érte a hátsó papucsot, ami valljuk be, tényleg nem volt túl szép látvány, ám idén már egy sokkal szebbre cserélték. Igaz ugyan, hogy ezek elég méretesek, ám a hegesztés minőségén látszik a javulás. A Royal azonban idén sem hibátlan, sok panasz éri a hátsó gyorszárat, ami egy nem túl erős imbuszos rögzítésű megoldás Egyszerűen nem tart megfelelően, ráadásul túlzott erőltetésre hajlamos lehet az elszakadásra is. A gyári lánc ugyancsak gyenge típus, amit ajánlott lecserélni egy, a kopásnak jobban ellenálló darabra. A váz tömegét tekintve is inkább negatív véleményekről hallani, de ami talán a legmeglepőbb, hogy hiába összeszerelve, elvileg menetre készen kapjuk kézhez a bicajokat, a beszámolók szerint a hátsó lánckerék gyakran teljesen lazán található az agyon, amit érdemes mielőbb meghúzni. Végül pedig a beszámolók alapján érdemes lecserélni a felniszalagot is egy erősebb darabra a kerekeken, mert a gyárilag felrakott elég vékony.

 

 

Verdikt

Összefoglalva azért nem mondhatjuk, hogy rossz gépről van szó, kezdőknek, vagy hétköznapi használatra tökéletesen megfelelhet az idei Royal modell. Jó pont a rengeteg színben elérhető alkatrészkínálat, a többféle választható kormány és egyéb kiegészítők, és a könnyű beszerezhetőség, hiszen a budapesti boltok mellett már több vidéki viszonteladói ponton is megrendelhetők pár napos határidővel.