Múlt héten péntek este volt az ötödik futama az idei Goldsprint Tournamentnek. Kis csúszással igaz, de el is kezdődtek a párbajok kilenc óra körül. Áron vette magához a kezdeményezést, s mindjárt a második menetben egy ezreddel becsúszott 21,6 másodperc alá.
2012-re eljutottunk odáig, hogy rendelni már mindent lehet, ha az ember fia / lánya bicikli építésre, vagy építtetésre adná a fejét. Minden alkatrész létezik a szivárvány összes színében és a periódusos rendszer összes olyan elemét felhasználták már, ami nem olvad szobahőmérsékleten.
Lehet rendelni komplett bicikliket is. Jó pénzért bárhonnan bárhova. Tegnap viszont valami olyat láttam, amivel eddig még nem találkoztam, vagy csak nem gondolkodtatott el ennyire. Ha van ezer dollárod plusz “sipping”, akkor lehet egy útra kész Itália ihlette kerékpárod.
Persze, az olasz pályagép jó. Ezt mindenki tudja, még az is, aki sosem látott olyat. Komplett biciklit venni is jó, hiszen nincs gond az összeszereléssel, nem kell várni, hogy megteljen a persely, nem kell rohangálni az alkatrészekért. A legújabb egyben megvásárolható alkotás egy régi-olasz-pályakerékpár-szerű, vadonatúj-amerikai-pályakerékpár-szerű, nyilvánvalóan utcára szánt, diszkóba járós csilli-villi csoda.
Nekem nagyon tetszik. Szerintem szép és kész. A fiúk majd úgyis megmagyarázzák, hogy miért nem jó a geometriája, meg a tengelytávja, és különben is milyen csúnya az a papucs, de azért ha utánuk dobnák ők is inkább elhasalnának, csak nehogy megkarcolódjon esés közben a drága.
Mindemellett nekem hiányzik az a tipikus érzés, ami 10 éves korig karácsony előtt uralkodik el a gyerekeken, az első (második, sokadik) bringa épülése alatt pedig a nagyobbakon is. Tudjátok, amikor lefekvés előtt elköszöntök az egymagában ácsorgó váztól, és megígéritek neki, hogy fizu után kap egy kerékszettet, hogy ne unatkozzon. Pláne, ha egy öreg olasz pályavázról van szó.
Anyagi lehetőségektől függetlenül, egy kicsit elszakadva a realitástól. Ti melyik utat választanátok? Lassan, darabonként, minden alkatrészt addig hajkurászva, amíg elő nem kerül, vagy egyszerűen leemelve a nullkilométeres paripát a polcról, és elindulni a végtelenbe és tovább?
UPDATE: közben jogosan hívták fel a figyelmünket, hogy nem a bringa, hanem a váz 1000 dolcsi. Bocsi, elnéztük.
A Revolution Track Series 2003-óta létezik jeles indoor-pálya eseményként a szigetországban. A célja a a sport népszerűsítése, ám korántsem az unalmas UCI formákat betartva, azaz inkább a nagyközönség felé igyekszik nyitni a látványos futamokkal és természetesen olyan nevekkel mint Chris Hoy, Jason Kenny, Mickael Bourgain vagy Matt Crampton.
A január 28.-ai versenyek természetesen Hoy és Kenny párharcáról szóltak az egyéni 250m-es sprint számokban a manchesteri velodromban. Hoy igen jó időt ment az előző napi edzésen, ám másnap az elődöntőben kiesett, így végül Crampton és Kenny párbajozott a döntőben.A győzelmet végül Kenny szerezte meg. Chris Hoynak ugyanakkor nem lehet oka a panaszra, hiszen a keirin számban ismét ő vihette el az aranyat.
Revolution Track Series a facebookon.
A Thomas Callahan alapította egyszemélyes Horse Cycles Brooklyn egyik legkülönlegesebb műhelyévé vált az elmúlt években. Thomas egyedi kerékpárvázakat készít, acélból, ám nem csak klasszikus rézforrasztásos-muffolt technikát alkalmaz, hanem TIG heggesztést (azaz muff nélküli acél illesztés, speciális volfrám-argon keverékkel) is, így a csőszettek alakja is eltérő lehet.
Legutóbb egy muffolt gyönyörű női városi/pálya-gépet épített, ami különleges, abból a szempontból, hogy a váz mérete mindössze 48-as, (ami igen ritka!), így rendkívül nehéz dolga volt a mesternek. A homlokcső egészen meredek lett, ám a tengelytáv még így is (ránézésre) 100 cm alatt van. A hátsó háromszög csövei pedig majdnem olyan hosszúak mint a nyeregvázcső, az alsó illetve felső cső együttvéve, így a váz csapágyesése is eltér a megszokottól. Néhány kép a kész paripáról:
Fontos, ám itthon még korántsem túl népszerű sarokköve a fixis szubkultúrának a magazin. A laikus felhasználók természetesen rögtön felteszik azt a korántsem bonyolult kérdést, ha egy kerékpáros zine-ről van szó, hogy voltaképpen minek meg miért is? Hiszen a neten fellelhető információk mára már olyannyira “kézzelfoghatóvá” és “hasznossá” váltak, hogy a nyomtatott orgánumok teljességgel feleslegessé és nélkülözhetővé értékelődtek az utóbbi időkben.
A makroblogok ( Prolly, Pedalconsump, TrackO, Milanofixed, Cyclope, Footdown, Lockedog, IDfixed) és tumblr kistestvéreik (macamobile, ridetheblackline, mashsf ) mellet értelemszerűen nem lenne szükség más forrásokra, hiszen a nagy számok törvénye alapján a fent felsorolt oldalaknak ki kellene elégíteniük a fixis tartalmakra szomjazó olvasókat. A másik érv pedig a videó és a képkészítés megjelenése. Értelemszerűen a kontent gyártás hihetetlenül egyszerűvé vált, egy szimpla Dsrl-el is kiváló minőségű kisfilmeket lehet produkálni relatív csekély technikai tudással. Ezalatt azt értem, hogy potencionális olvasóréteg is bele tud már “szerkeszteni” a hírfolyamba, így sok esetben kizárja az egyéb források alkalmazását.( lásd kevésbé népszerű, de hasznos oldalak pl. SheldonBrown mellőzése )
Nem az első eset már, hogy egy külföldön sikeres termékről kiderül, hogy a készítőiért nem is kell messzire mennünk, mivel hazánk fiai. Vagy éppen lányai: a nemrég köztudatba robbant Blind Chic ugyanis egy magyar és egy szlovén fiatal, Julcsi és Neza műve, akik a Cycle Me Home alkalmával ismerkedtek meg egymással.
Fő, vagyis egyelőre az egyedüli foglalkozási területük az egyedi, kézzel gyártott bringás táskákra összpontosul, melyek a már ismerős kétvállas hátizsákok formavilágát követik, ám mégis sikerült némi egyediséget csempészni a dizájnba.
