Július 4-én Brüsszelben zajlott egy nagy szabású fixis-trükkös esemény. Rendszeres olvasónk, Kendernay Márk ott járt az eseményen. Írt számunkra egy beszámolót, itt olvashatjátok:

Eddy Merckx belga kerékpáros hős 65. születésnapja alkalmából idén a Rotterdamból induló Tour de France keresztezte Brüsszelt. Ennek a rendhagyó eseménynek, és természetesen Eddy Merckxnek a tiszteletére rendezte meg a brüsszeli fixis csapat és a párizsi Soundtrack a ‘C’est la Merckx’ névre hallgató fixis-trükkös versenyt. Az első, párizsi versenyről (Premiere Contest) volt fent videó is. A versenyre érkeztek angolok, franciák, hollandok és németek is, meglehetősen nagy számban. Körülbelül 200 fixis jött el, még erre jöttek a nézelődők, akik gyakran az egész versenyen ott voltak. Láttam érdeklődő kisgyermekes családot, pályacsodákat áhítattal fényképező nagypapákat, arrajáró fiatalokat. A helyszín Brüsszel legismertebb és legkülönlegesebb szabadtéri skate-parkja volt, az időjárás pont jó volt, szóval elég jól sikerült. Azt, hogy külföldön milyen szinten van a trükkfixi, jól mutatják a csodaparipák. Minden egyes alkatrész fixire specializálódott gyártótól származik, legfeljebb BMX-es stucni, vagy lánctányér. Általában  622-es kerekekkel nyomják, egy-két bringán volt elöl vagy elöl-hátul 599-es. Nem volt ritka a magas peremes aeros felni sem. Mindegyik kerék brutál erősre volt fűzve. A másfél méteres ugrásokat is rezzenéstelenül állták. Azért tudnak is valamit; repültek a 180-ok, kormánypörik minden mennyiségben, X-UPok, spine transfer-ek, Fish n Chipsek, Keo-k, gyönyörű kombók. A hangulatról sokat elárul, hogy a végén az egyik angol srác a spine felett kb. 20-szor próbálta meg a 360-at, a végén már vérző lábbal, a közönség végig tombolt. Remek hangulat volt az egész verseny alatt. A versenyzők is nagyon jól nyomták (bár azért a japók még vezetnek, de ki tudja meddig… :) A nyertes egy fiatal angol srác volt, durvábban nyomta a kis poolban mint egy bmx-es. Ő egy elég komoly vázat kapott, pontosan nem láttam milyet, de nagy volt az öröm. A többi helyezett is értékes nyereményeket kapott. Az angolok sem érkeztek üres kézzel, nagyjából 100 pólót szórtak szét a közönség között, valamint ugyanúgy hatalmas mennyiségű matricát (ők a ’14 Bikes Co’ -tól jöttek). Fotók és videók folyamatosan készültek, egyelőre igen kevés került fel a netre, majd biztosan lesz komoly videó is. Addig is élvezzétek a képeket, aztán gyakorolni, gyakorolni, ki tudja, jövőre indulhatna egy magyar kisbusz is! :)

Néhány galéria az eseményről:

http://www.behance.net/gallery/Cest-la-Merckx-/566577

http://www.flickr.com/photos/ehvfxd/sets/72157624428514166/

http://cestlamerckx.be/blog/2010/07/cest-la-merckx-picture-report/

Köszönjük Márknak a remek beszámolót!

Trackback

3 hozzászólás érkezett eddig

  1. nem tudom h csak én vagyok e ezzel így de engem a bicóm korlátoz sokszor a trükkök tanulásába és egyenlőre magyarországon egy normális 700cmx bicót összerakni szerintem csak horror áron lehet.

    VálaszVálasz
  2. Hát ja, azért nem árt egy olyan bringa, ami bírja is. Külföldön is ugyanúgy drágák ezek a cuccok, csak nagyobb a választék, és az ember havi keresete…

    VálaszVálasz
  3. Thank you Mark for the report!
    Cheers from Brussels

    VálaszVálasz

Szólj hozzá!