Mivel kaptunk két jegyet a 2011-es Bringaexpora, (ezúton is köszönjük) úgy döntöttünk, hogy bár másnaposan, de nekiindulunk és kiderítjük, hogy mit tartogat fixis viszonylatban a 2011-es év. Volt rengeteg pillekönnyű karbon országúti, amikre lehetett nyálat csorgatni, voltak szépen megfestett traktor bringák és belefutottunk pár cruiserbe is, amik inkább voltak szépek, mint sem használhatóak. De lássuk a számunkra érdekes kiállítókat.
A Csepelnél a srácok nem szarakodtak, kidobták a szivárvány minden színében pompázó alkatrészeiket. Volt köztük olyan, amit legszívesebben megharaptam volna.

a Csepel féle cukorkabolt
A vázak is átalakultak némiképp. A papucsok jó masszívak lettek és a színek is vállalhatóbbak, mint az előző széria esetében. Annak örültünk talán a legjobban, hogy lecserélték a hodály kormányokat egy sokkal kecsesebb és szebb konstrukcióra.

masszív papucs, csajozós kormány
Azoknak pedig akik szerint az új papucs túl monster lett, itt egy kis viszonyítási alap, ami egy cruiseren található.

Viszont csak úgy, mint az előző szériánál itt is fellelhető a Csepel logó bugja, ami annyit jelent, hogy a nem hajtás oldalon tükrözve szerepel a felirat.

Hol a hiba?
Még jelentkezünk Csepel témában, amint megtudunk többet az új módosításokról.
A Create fixikről egyelőre sajnos még nincs információnk, de azok, akik odavannak a magas profilú felnikért biztos, hogy szájtátva gyönyörködnének ezekben a vasakban. Bízunk benne, hogy hozzájuthatunk egy ilyen csodához egy teszt erejéig.

Eléggé jól sikerült Create bringák
A harmadik stand, ahol városi forgalomra tervezett fixiket mutogattak a Gepidáé volt. Messziről kiszúrható, kecses, klasszikus vonalvezetésű vázra szerelt örökhajtósokról van szó. Szám szerint két fajtáról. Az olcsóbbik 120, míg a drágábbik 187 jó magyar ezresbe kerül.

120 ezer forintért az olcsóbbik

187 ezer forintért a drágábbik
A probléma ott kezdődik, amikor az ember fia jobban szemügyre veszi a gépeket. Amíg Ádámot győzködte a Gepidás eladó eléggé flegma módon, hogy a fixire kell a két fék, különben halálos (WTF?), volt időm jobban szemügyre venni az általa ajnározott “felső kategóriás városi fixiket” és sorra bukkantak fel a festési hibák.
Kezdve onnan, hogy szerintem egy prémium kategóriás váz alapszínét nem színterezéssel kellene megoldani.

Lepattogott szinter a papucs környékén
Folytatva a muffok festésével.

Megcsúszott a sablon?
Végül pedig a kulacstartó csavarok körül elcsúszott festés.

Ami az alkatrészlistákat illeti…szerintem a Gepida gépei ugyan pofásak, de inkább árukban prémium kategória, mint felszereltségben.


Érdemben ezen a három helyen voltak fixik. Sajnos a napi fail kategóriában is örökhajtós győzelem született.

"Azt a ***va, ez de szép"
Hm, valami mintha nem stimmelne

"Bázz ezen miért van gyorszár?"
Na nembaj, nézzük meg a hajtás oldalt is.

"Na jó, menjünk innen"
Amik még érdekesek voltak nem fixi vonalról az a “nagyongyorszár”. Ennek a lényege, hogy a tengely mindkét oldalán van egy kar, amiket ha felhúzunk azonnal oldódik a kerék és nem kell tekergetni. Persze elsősorban versenyzőknek nyerő ez a dolog, városban eléggé hamar kerékvesztéshez vezetne.

Ezzel tényleg gyorsan lehet kereket cserélni
Gondoltak a kisgyerekkel bringázásra is a kiállítók.

Kétgyerekes-plexis batár

Nem elvált szülőkös, kétgyerekes, vámpíros csoda.
És végül, de egyáltalán nem utolsó sorban had emeljem ki a két magyar vázépítő mestert, Yasecet és Merényi Dánielt, akik megmutatták, hogy van nem is akármilyen élet a tömegesen gyártott Tescos montik után. Ha nagy leszek, nekem is lesz vázam tőlük.

Merényi Dániel keze munkája

Yasec mester műve



Azért a Merényi és na Yasec megért volna néhány makrót… Gepidánál sima festés van, egy réteg lakkal. Baj nem lenne vele, csak az alapozó hiányzik a vázról…
…és ha a csepeles srácok a webshopra is fordítanának némi gondot (vagy a honlapra), lehet még bevétel is lenne…
csak kerdezem, hogy a festes lejoves a papucsrol mit akar jelenteni? csak mert en olyan vazat meg nem lattam, amirol nem jon le a festek a papucsnal, ott ahol erintkezik vele a tengelycsavar. legyen az szinterezett vagy fenyezett. ketfelekeppen nem jon el onnan a festek. 1, ha nincs rajta; 2, ha ugy nincs rajta, hogy pl. rozsdamentesbol van a papucs vagy azon a savon van rozsdamentes, ahol a csavar felfekszik.
felreertes ne essek, nem akarom vedeni a gepidat, szerintem szar :), csak ugy kerdem.
@wackor: nehéz eset, mert ez kicsit méltatlan a bringa többi részéhez, de az általad is említett, minőségi pályabringáknál megszokott “cserélhető rozsdamentes lap” megoldás meg lehet, hogy nem fér bele a költségekbe. ezt kívülről nem hinném, hogy meg lehet válaszolni pontosan.
@wackor: persze természetes, hogy lejön a festék, nem is ez volt a kritika tárgya, hanem hogy egy prémium kategóriás bringa alapszínét szinterezéssel oldják meg és ennek a lepattogása látszik a papucson
A Royal-ok új papucsa szerintem nagyon otromba lett, ráadásul látszólag ugyanolyan gagyi lemezpapucs mint az előző. Ebben a kategóriában ez nem feltétlenül para, de optikailag visszalépés, minőségben meg változatlan.
A kormány azon kívül, hogy van benne plusz egy hajlítás, nem lett kecsesebb, nagyobb változás a stucni, ami nem felfelé, hanem lefelé hajlik, mint egy pályastucni.
@Vik: a stucni arra hajlik, ahogy éppen felrakod
szeretném felkoncolni azt a csepeles üzletkötőt aki berendelte és kiállításra vitte a knog sodronyokat. köszivagyok
Korrekt cikk, köszi.
Egy 180 ezres fixin (gepida) formula alap agyak és prowheel hajtókar? wtf?
Csepel cuccai vidámak amíg nem nézitek meg a honlapon lévő katalógusban az új árakat (ugyanaz a fék-fékkar mint tavaly csak színesben 2-3e / pár helyett 8-9e).
Akit esetleg bővebben érdekel az expo, örökhajtós (egyéb gyártók is kint voltak :Felt,Volume,Bianchi,Guercicotti,Bearsbike,Sants..),szempontból,folyamatosan frissülő tartalommal és képekkel itt
bpfixed.tumblr.com
@BPfixed: ugye tetszik érteni, hogy az ilyen hozzászólás nem korrekt eljárás? :)
volt még eldugva egy stand hátuljánál pár fix, valami bear bikes vagy hasonló néven futott, azt reméltem hogy ti láttátok, de ugytünik hogy nem, pedig az érdekelt volna, hogy miféle
jaj, még volt egy másik stand is, a bikelab-é talán, ahol brougham(?) vázak voltak összedobva csepel alkatrészekkel, róluk nem tudtok valamit ?
@máté: láttuk a bear bikes cuccot, de egy darab első ránézésre eléggé gagyi “fixi” volt behajítva krúzerek közé, ezért nem foglalkoztunk vele.
a royal új papucsolásáról van valakinek képe?
(ill nagyítható képek klasszak lennének, mert a részletek elvesznek az 500×332 képponton)
Sziasztok,
Köszönjük szépen, hogy megemlékeztetek a bringánkról a tudósításban. Kicsit vérzik a szívem, mert egy pályabringával is készültünk, szerettünk volna a “kedvetekben járni”, de a vázat, élete hatodik napján magához szólította a teremtô. A krómozás elôtti polírozáskor a korong bekapta a vázat, a motornak ütötte és olyan súlyosan sérült, hogy nem tudtuk megmenteni. Sebaj, most készül egy edzô Singlespeed és nyárig bele kell férnie egy igazi pályagépnek is.
Köszönjük még egyszer és mindannyiótoknak jó rakódást kívánunk!
@grafitember: részünkről a megtiszteltetés, amennyire csak lehetséges szeretnénk a jövőben is nyomon követni a munkásságotokat, úgyhogy mindenképpen szólj ha készülnek az újabb remekművek ;)
Korcs!
Csepelék a napokban üzemelték be az új weblapot: http://csepelroyal.hu/
@Zümi: ne akard te azt látni…
Itt van egy kép a csepelekről nagyban amin látszik a papucs: http://bikemag.hu/images/2011/03/Bringaexpo_2011_1_12.jpg (érdemes a hozzá tartozó cikket is megnézni, szintén kitér a fixikre).
Az új Csepel Royal-ok ára ki volt rakva?
nekem jobban bejön az új papucs, egy flexel meg némi kézügyességgel szépen feljavítható ;D
voááá :D
iparosos lett
a csepel idei kollekciójának nagy előnye a nagy lánctányér-paletta. a színekhez nem ragaszkodom, de mutassatok 46-os, 48-as 130-as lyukkörű tányért 10 essze alatt budapesten (megkockáztatom: az országban)!
(44-es fekete van a bajnokban is kb u.o. áron, tudom.)
nekem volt csepel hajtókar-lánctányérom de jól elmászott rajta a lánctányér így fixizni nem volt túl jó. bár nemtudom,hogy az újak jobbak-e vagy csak több lett a színe.
egyébként mindenki szídja a vázakat,valaki letudná írni,hogy konkrétan mért szar?
nehéz, rondák a hegesztések, a festések, és a papucs.
emellett kurvajó a geometriája – kényelmes, és féláron nagyon olcsó volt.
‘de jól elmászott rajta a lánctányér’ nem értem.
arrébb csúszott a lánctányér a hajtókaron,így tulképp tojás alakban mozgott ami miatt nagy volt a differencia a láncfeszességben. persze sehol sincs teljes szimmetria de annál nagyon nem volt. eleve a hajtókar és a lánctányér között van egy hézag tehát nem passzol teljesen egymásra./csepel hajtókar,csepel lánctányérral/.
de még csak ezzel az eggyel volt dolgom, nemtudom másnak vannak-e ilyen problémái az enyémmel ez történt. lehet csak kifogtam egy hibásat.
Hozzd be légyszi a csepelboltba az “elmászott hajtókar hajtótárcsa” combót mert mi is meg szeretnénk nézni ha lehetne.Ha gyári hibás akkor cseréljük!
Van már ára az új Csepel Royal-nak vagy maradt a tavalyi?
87 900Ft
‘nemtudom másnak vannak-e ilyen problémái’
szerintem egyedül vagy. láttam hasonlót, de ott az nem sorozatgyártású lánctányér volt, hanem kézi, és elcsúszott a közepe egy millimétert. de mivel a csepel tányérok és karok sorozatgyártottak, ilyen nem fordulhat elő, és senki másnál nem hallottam. vidd be a vásár utcába, és mutasd meg, ha úgy gondolod, hogy tényleg nem lehet normális, és nem a te hibád.
Kösz CsepelRoyal!
Már csak ki kell választanom a színt.
Majd megnézem élőben.