Amint megérkeztünk az expóra, kitaláltuk a tökéletes taktikát, először végignézzük a bringákat, aztán átböngésszük az alkatrészeket.
A terv hamar megbukott, mégpedig amikor a Spyral standján álltunk, ugyanis a polcról egy pár széria pedálszíj mosolygott vissza ránk. Azonnal éreztük, hogy ez az expó talán mégis tud egy-két újat mutatni alkatrészek és fixik terén is.
Mielőtt részletesebben is elmélyülnénk a gyártók idei kínálatában, szeretném mindenképp leszögezni, hogy az idei expó láthatóan nem a merőben új dolgokról szólt, cserébe mindenhol hatalmas színválasztékkal találkoztunk. Ez lehet talán a new wave jele, de én inkább tippelnék arra, hogy a gyártók végre rájöttek, hogy nincs új a nap alatt, színekkel lehet mindent eladni.
Kezdjük rögtön a fentebb már említett Spyral-lal. Kétségtelenül ők készültek az expó legnagyobb meglepetésével, hiszen ha valamire biztosan nem számítottunk, azok a gyári pedálszíjak voltak.

A strapjeik mellé beújított a Spyral egy nagy adag pedált, több színben. A választék bővült plasztik pedálokkal is, sőt kifejezetten sok volt idén ebből a típusból. És hogy a pedálok színei ne árválkodjanak a bringákon, a Spyral hozott színben stimmelő markolatokat is, amiknek a különlegessége, hogy rögzíthetőek, így nem fordul el a kormányon egy-egy nagyobb eső után. Ugyan ez a piacon nem újdonság, a nagy monti márkák már évek óta forgalmaznak hasonlót, de nem túl népszerűek.
Következzen a Charge. Nem vitték túlzásba idén, a már megszokott kerékszetteket és különleges Charge agyakat láthattunk szép, divatos eloxált színekben.
A Charge agyai különleges fogaskerék-felfogatással rendelkeznek. Lehetséges, hogy körületek többen már találkoztak vele, akik nem, azok kedvéért: a Charge továbbfejlesztette a low budget fixiken használt hatcsavaros tárcsafék furatra rögzített megoldást, ám a hat csavart négyre cserélte és két egymással szemközti csavar helyére egy-egy íves körmöt helyezett, ami a fogaskerék központozását és felrakását hivatott megkönnyíteni, valamint leveszi a terhelést a csavarokról, így biztonságosabbá téve azt. A szerkezet egyetlen hibája, hogy 14-es fogszám alá nem lehet menni vele.
Ezen felül megtalálhattuk még a Charge polcán a már jól ismert kormányok (pálya, egyenes és riser) illetve nyergek, nyeregcsövek színben passzoló variációit is.
Ugyanezen a standon találkoztunk a városi, és örökhajtós kiegészítők krémjének is nevezhető Brooks márkával. Ezek a termékek sem kifejezett újdonságok a 2012-es évre, viszont örülhetünk, hiszen ez azt jelenti, hogy lehet végre itthon is kapni a prémium alkatrészeket.
Egy polccal odébb a Knog portékáit vehettük szemügyre. Megérkezett hozzánk is a nyári Eurobike-on már debütált Knog család, ami láthatóan direkt a színben passzolásra készült hiszen hatalmas választékban gyönyörködhetünk.
Több kategóriájú színes lakatot is találunk a kínálatukban, de szomorúan kellett tudomásul vennünk, hogy pár mini – valószínűleg a hosszabb, külön árult sodronylakatjuk összezárására tervezett – valamint néhány acélláncon kívül, sodronyzárakat hoztak, ami jól láthatóan előtérbe helyezi a design-t a használhatósággal szemben.

A következő stand a sorban a rögtön szomszédos Csepel volt, ahol a tavalyról már jól ismert hatalmas színválasztékot találhattuk az alkatrészek nagyjából minden kategóriájában. Örömmel tapasztaltuk, hogy a hátsó agyak nonszensz gyorszáras megoldását visszacserélték a jól bevált anyás megoldásra, ezzel kiküszöbölve az egyik legnagyobb hibáját a tavalyi modelleknek.
További különlegesség, hogy láthattunk egy egészen különleges Royal ***-ot is, ami jelenleg még tesztelés alatt álló prototípus, és rengeteg esztétikai javítással szolgál mindenki nagy örömére. A váz fő újdonságait előző cikkünkben már említettük, alkatrész fronton pedig egy új típusú felületkezeléssel ellátott agyszettet, féket, fékkart, és kormányt kaphattunk lencsevégre, aminek segítségével egységesebbé fog válni a Royal színcsaládja.
A Masterlock standjára érkezvén kifejezhetetlen érzelmek fogadtak, mondhatni “DAFUQ?” arcot vágtunk Ádámmal, hiszen párdarab nem túl bizalomgerjesztő U-lakaton és néhány első ránézésre használható láncon kívül rengeteg sodronyzárat találtunk. Lehangoló, de legalább színes.
A Masterlock után gyorsan a Kryptonite polca felé vettük az irányt. A név hozza a kötelezőt, sok masszív lakatot találtunk itt, és a színválaszték is megoldódni látszik a cserélhető skinekkel.
Pár standdal odébb a Selle Montegrappa nyergeibe és markolataiba botlottunk bele, amik szintén szivárványszínben pompáztak, majd a már jól ismert Miche Advanced és Primato színes szetteket vehettük szemügyre, valamint a Sturmey gyönyőrű elox színű agy- és hajtókar kombinációin legeltethettük a szemünket.
Egy maradt már hátra csak a sorban, egy igazi különlegesség. Ugyan tudjuk, hogy nem sokan használtok csengőt, de mindenképp meg kell említsük ezeket a teljesen egyedi csengőket. Az egyedi kéréseket a művész ráadásul a helyszínen teljesítette!
Összességében pozitív érzésekkel távoztunk a Hungexpo csarnokából, amint arra számítani lehetett, alkatrészek terén nem találkoztunk eget rengető újdonsággal, de így is színvonalas tartalommal teli kiállításon vehettünk részt.























remélem a royal felnije nem marad az ami a képen van…sztem csúnya
valaki esetleg nem tud többet az “új” csepelről ?
@denEMMA: Még mélyen tesztelés alatt áll, és lehet itt-ott még átszabják. Amit most láthattunk belőle, az csak az új váz, és az új fajta felületkezelés a már futó kiegészítőkre, így lehetséges, hogy mire a boltokba kerül, teljesen más felszereltséggel és formákkal fog rendelkezni.