Nem az első eset már, hogy egy külföldön sikeres termékről kiderül, hogy a készítőiért nem is kell messzire mennünk, mivel hazánk fiai. Vagy éppen lányai: a nemrég köztudatba robbant Blind Chic ugyanis egy magyar és egy szlovén fiatal, Julcsi és Neza műve, akik a Cycle Me Home alkalmával ismerkedtek meg egymással.
Fő, vagyis egyelőre az egyedüli foglalkozási területük az egyedi, kézzel gyártott bringás táskákra összpontosul, melyek a már ismerős kétvállas hátizsákok formavilágát követik, ám mégis sikerült némi egyediséget csempészni a dizájnba.


A retró hatású, de mégis modern külső valóban tetszetős kombó, amihez természetesen az alapkövetelménynek számító tartósság is társul – köszönhetően a viaszos, így teljesen vízálló katonai ponyvának, ami a táskák alapanyagául szolgál.

Jelenleg két fő változatot találunk a kínálatban, a “Big Bag Wolf” modelleket, melyek egyaránt 50 literesek, és olyan hasznos kiegészítőkkel is rendelkeznek, mint például az U-lakat tartó vagy a kisebb pumpa számára kialakított zseb. Ezek mellett egy limitált szériás, kisebb, 35 literes zsák-páros is megjelent a “Miss Fox” néven, de ezeket – nem meglepő módon – el is kapkodták hamar. A boltban van lehetőség az 50 literes testreszabására is, ekkor mi választhatjuk ki, hogy például milyen elrendezésben és hány darab zseb kerüljön a zsákra.


Végezetül reméljük, mind többen ismerik meg őket, és a népszerűségük ezután is növekedni fog, amihez sok sikert kívánunk!
Ne felejtsétek el lájkolni őket, hogy ne maradjatok le semmiről ;)



Be lehet nálunk szerezni???
@Yage: Természetesen. Keresd meg őket emailben vagy a http://blindchic.bigcartel.com/ oldalon tudsz rendelni tőlük :)
Elírtátok, az Big Bag Wolf.
@smolik: oh, valóban, köszi! :)
jó lenne vízállóban, így csak egy hipsterzsák :(
@Ats: “köszönhetően a viaszos, így teljesen vízálló katonai ponyvának, ami a táskák alapanyagául szolgál”
@krys: Köszi!:))