Nem is olyan régen megjelent egy rövid blogbejegyzés egy magyar márkáról. Elképesztő, de külföldi forrásból kellett értesülnünk arról, hogy a biciklis táskák Mekkája vagyunk. Erről is kérdeztük a Blind Chic márka mögött munkálkodó Julcsit, és Nezat.
FixedGearHungary: Hol kezdődik a Blind Chic története?
Blind Chic: Valahol Madrid és Budapest között, pontosabban Ljubljana után. Két évig tanultam Dániában ruhatervezést, majd egy évet dolgoztam már a szakmában Madridban. Az utolsó pillanatban csatlakoztam a Cycle Me Home-osokhoz hazafelé, itt ismerkedtem meg Nezaval, akivel hamar jó barátok, Budapestre érkezve lakótársak, később pedig a Blind Chic alapítói lettünk.
Mivel foglalkoztatok előtte?
Neza grafikus, illetve a saját Embrace Softgoods nevű márkájával foglalkozik, én pedig tervezőként és spanyol tanárként dolgoztam, és dolgozok még mindig a Blind Chic mellett, de ezek alkalmi munkák. Nekem a diplomamunkám kötődött a biciklis kultúrához, Neza pedig már előtte is kis táskákkal, tárcákkal, kiegészítőkkel foglalkozott. Így visszatekintve valahol sorsszerűnek tűnik, hogy a kettőnk együttműködéséből egy biciklis táska született.
Miért pont ez az anyag? Miért pont ez a fazon?
A sportos vonalon már nehéz újat mutatni, nem is nagyon tartozunk abba a „körbe”. Mi inkább a városi bringásokat céloztuk meg, azoknak szánjuk, ezt a táskát, akik kedvtelésből bicikliznek. A kétvállas fazon mellett abszolút kényelmi szempontok miatt döntöttünk. Két vállon jobban eloszlik a terhelés a háton, így egészségesebb is. A táska stílusa a vintage és a street vonal sajátos keveredése. Próbáltuk a praktikusságot a minimál design keretei közé illeszteni, többek között a zsebekkel (az egyik speciálisan a kis pumpára lett méretezve) illetve az oldalsó panelekkel (ahová pont belefér az U-lakat). Anyagnak mindenképpen valami természeteset, de masszívat szerettünk volna alkalmazni, és ebben a kategóriában a viaszos ponyva a legerősebb, legtartósabb és mindezek mellett még vízálló is. Többek között ebből készülnek a katonai sátrak is, és ha aludni lehet alatta, akkor elég strapabíró ahhoz, hogy bringás zsák készülhessen belőle.
És a vak tyúk?
Amikor megismertem Nezat, folyton hunyorgott. Kicsit barátságtalan volt a tekintete, de ettől eltekintve hamar jóban lettünk. Később derült ki, hogy nyáron ő Ljubljanától Pestig végig kontaktlencse nélkül jött a fixijével. Nekem már volt akkor egy pólótervem, amin a mostani Blind Chic elődje szerepelt, így Neza alakítása után és a közös munka kezdetén már egyértelmű volt, hogy a vaktyúk lesz a mi totemállatunk.
Kik érdeklődnek a táska iránt?
Elsősorban a kreatív területen dolgozók. Azok, akik naprakészek a legújabb trendeket illetően, minden nap olvassák az olyan blogokat, amik az újdonságokkal foglalkoznak.. Persze közülük is azok, akik érdeklődnek a kerékpáros kultúra, divat iránt, esetlek maguk is bringával mennek mindenhova. Neza úgy mondja, hogy a „cool people”. A vásárlóink 95 százaléka férfi, ami többnyire a fixis kultúra nembeli eloszlásának, illetve a táska méretének, stílusának köszönhető. Mindezek ellenére a táskát egy unisex darabnak tekintjük, és szeretnék, ha lenne több merész lány is, aki hordaná őket. Egyelőre külföldön nagyobb az érdeklődés, mint itthon úgy a potenciális vásárlók, ahogy a viszonteladók részéről.
Bevallom, én is a prollyn olvastam először rólatok.
Mások is. Onnan kerültünk fel a hypebeastre, ami a legújabb trendeket illetően egy mérvadó oldal. Ahogy utólag nézelődtem, az oldalon mi voltunk az egyetlen magyar márka. Így majdnem egyszerre értesültek rólunk a bringások és a design világa iránt érdeklődő trendvadászok. Szóval közvetetten a prollynak köszönhetjük, hogy bekerültünk Európa vérkeringésébe, mint biciklis táskakészítők.
Szerintetek miért nagyobb az érdeklődés külföldön?
Egyértelműen anyagi szempontok miatt. Furcsa, mert ami itthon még drága, az nyugatabbra már a gagyi árkategória határait súrolja. Az itthoni árainkat már nem tudjuk lejjebb nyomni, külföldön pedig emelnünk kellene, ha azt akarjuk, hogy komolyan vegyenek minket. Ettől függetlenül ugyanannyira szeretnénk részt venni Magyarország kerékpáros életében.
Mik a terveitek még az évre?
Több kollaborációs tervünk is van, főként termékfejlesztések, leginkább külföldi bringás csapatokkal, illetve tervezőkkel. Mindemellett szeretnénk megoldani valahogy, hogy Európa mellett az Államokba, Kanadába és Ázsiába is tudjunk szállítani, mivel már számos felkérést kaptunk ezekről a helyekről. Itthon pedig a több tervező csapattal dolgozunk együtt egy közös projekteken, ezek már a ruha kategóriát is érintik. Egyelőre ennyit árulhatunk el, a többi legyen meglepetés






yesh!
Itthon hol lehet kapni?
@Sike Dávid: Itt az előző cikk, amire valahogy nem sikerült hivatkozni :) Ott megtalálod a kontakt és shop infókat :) http://fixedgearhungary.com/blind-chic.fixi
Köszi az infot:)